Hermann Hesse világnézete




Világnézetének kialakulása és fejlődése

Hermann Hesse (1877-1962) a 20. század egyik legjelentősebb írójának hitével kívánunk foglalkozni az alábbiakban. Megvizsgáljuk, hogy miként fejlődött ki és mit tartalmazott egy gondolkodó ember személyes vallása. Az életmű helyes értelmezése szempontjából ennek nagy jelentősége van, hiszen Hesse művészetében a Demiantól kezdve (1919) háttérbe szorult az esztétikai igény a gondolat kifejtése mellett.

Hesse pietista protestáns lelkészcsaládból származott. Igen szigorú vallásos nevelésben és légkörben nőtt fel, de mivel szülei, sőt nagyapja is Indiában volt misszionárius, már gyermekként megismerkedett az indiai vallásokkal. Ez vallásosságának az első percétől kezdve indiai formát, karaktert adott, amit csak fokozott az, hogy a művészi megfogalmazású indiai vallási iratok olvasása után szembesülnie kellett a negédességükkel taszító keresztény imákkal. A rendkívül intelligens és érzékeny, művészi érdeklődésű fiatalembernek nagy törést okozott az, hogy családja lelkészképzőbe kényszerítette, ahol lázadását megszállottságnak tartván ördögűzésnek vetették alá, mely hosszú időre kiható súlyos pszichés traumát okozott neki. Már egész fiatalon felismerte a protestantizmus gyengéit, a dogmák és egy tényleges Egyház hiányát. Ez a jellegtelen, számára közösségi élményt nem adó, unalmas és giccses, szűkre szabott kereszténység nem volt csábító.

"Soha nem éltem vallás nélkül, és egyetlen napig sem tudnék nélküle élni, de az egyház nélkül egész életemben jól megvoltam. (...) Személyes vallásom később még sokszor változott, sosem a hirtelen megtérés, hanem mindig a lassú gyarapodás és fejlődés hatására." (Hitem.) Élete egy későbbi szakaszában megismerkedett a kínai bölcsességgel, ami igen nagy hatással volt rá. Párhuzamot fedezett fel e tanítás és Szókratész eszméi között. Ez azért figyelemre méltó, mert a kereszténység kezdettől fogva prekeresztény gondolkodónak tekintette Szókratészt. 45 éves kora körül érte az utolsó nagy szellemi hatás a katolicizmus által. A katolikus tanítás több elemét integrálta gondolkodásába, amelyek azután műveiben is kimutathatóan jelentkeztek. Itt jegyezzük meg, hogy ebben az időben közelről betekinthetett a Katolikus Egyház belső életébe, melyről kritikai észrevételeket is megfogalmazott. Ezek a kritikák az emberi tényezőket érintő, helytálló megállapítások.

Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy Jung és Nietzsche nézetei is jelentős hatással voltak gondolkodására.


Hite

Hermann Hesse világnézetének fő tétele, mely számára egyszerűen az igazságot jelentette, az emberré válás három fokozata. Az első az ártatlanság fokozata, az ösztönök irányította infantilis állapot, egyfajta állati lét. A második a bűn fokozata, a jó és rossz tudása, a kultúra, az erkölcs, a vallások, az emberiség eszményeinek szintje. Minden gondolkodó ember óhatatlanul kétségbeeséssel végzi ezt a fokozatot, annak belátásával, hogy az igazságosság és jóság elérhetetlen. Ez a kétségbeesés vagy a pusztulásba, vagy a harmadik fokozatba vezet, egy erkölcsön és törvényen túli szellemi birodalomba, a kegyelem és megváltottság állapotába, vagyis a hithez. E hit formája egyénenként különböző lehet, de tartalma mindig azonos: a jóra kell törekednünk teljes erőnkkel, ám a tökéletlenségekért nem mi vagyunk a felelősek, nem mi uralkodunk magunkon, hanem uralkodnak rajtunk, hogy a megismerés határain túl van egy Isten vagy egy Valami, akinek szolgái vagyunk, akire ráhagyatkozhatunk.

Hitének dogmája az egység gondolata. A fajokra, színekre, nyelvekre és kultúrákra szakadás alapja az egység. Csak "Egy Emberiség" van és minden vallásban ugyanaz az "Egy Szellem" fedezhető fel, mindben ugyanaz az előbb felvázolt három fokozat található. Az indiai kategóriák szerint a naiv ember a félelem és sóvárgás uralma alatt él és megváltásra vágyik. Ennek eszköze a jóga, de ez is csak egy fokozat, mely kétségbeesésbe vezet és ekkor jön rá az ember, hogy ő atman. Buddha ezt nirvánának, Lao-ce taonak nevezi.

A fokozatoknál megtörténhet a visszaesés az előbbibe. Ez azonban ritkán történik meg a második fokozatban, viszont annál gyakoribb a harmadik esetén. Aki megélte-e fokozatokat annak nyilvánvalóan valóságosak azok. A különféle fokozatokban szerzett lelki élmények közölhetetlenek, csupán azoknak érthetőek akik átélték őket. Akik még egy alacsonyabb fokon vannak, a magasabb fokozatból származó vallomások teljesen érthetetlenek, értelmetlenek és nevetségesek. Egy példabeszéd alapján olyanok ők, mint a vakonszületett ember, aki megkérdezte a látó embertől, hogy milyen színű a tej? Azt a választ kapta, hogy olyan, mint a fehér papír. Akkor hát a fehér szín úgy zizeg a kézben, mint a papír? Nem, olyan mint a liszt. Vagyis puha porszerű? Nem, olyan mint a fehér nyúl. Tehát selymes érintésű? Nem, olyan, mint a hó. Olyan hideg? És bármennyi példát hozott fel a látó, a vak nem tudta felfogni, hogy milyen színű a tej. Azonban aki már átélt lelki élményeket azonnal és tévedhetetlenül felismeri azokat mások beszámolóiban, még akkor is, ha egy más vallás terminológiájának felhasználásával hangzottak el.

Hesse szerint keveseknek van lelki élményük, ezért az emberek többsége megmarad a gondolkodásmentes, ösztönök vezérelte állati létben. Az öntudatra ébredés állapotát kevesen érik el, mégkevesebben a megvilágosodás stádiumát. Ez a harmadik fokozat az a szellemi arisztokrácia, melybe a vallások szentjei és a nagy gondolkodók tartoznak. Ők azok, akik végigjárták az ember individualizációjának útját, akiknek Énje teljesen önmagává vált.

Hesse az imént vázolt három fokozathoz saját tapasztalatából kiindulva egy másik sémát is párosít, melyet nem tekint az előzőhöz hasonló dogmatikus igazságnak, csak következtetésnek. Eszerint az emberiség két ellentétes alaptípusba sorolható. Ez az alaptípus meghatározás azonban csak játéknak tekintendő, hiszen az embereket nem lehet csak úgy besorolni valamely típusba. Viszont a tipizálás mint játék nem más mint kísérlet arra, hogy tapasztalataink tömkelegével megbirkózzunk. Meglátása szerint az embereket két fő típusba lehet sorolni: racionalisták és hívők. A racionalista típust elég negatívan festi le, de a hívő típusnak is van néhány rossz tulajdonsága. A zsenik saját típusuk különösen jól sikerült példányai. A racionalista zseni és a hívő zseni jó kapcsolatban van egymással, a nagy ellentétek egyenértékünek ismerik el egymást. Némely kivételes ember pedig egyesíti magában a két alaptípust, ellentétes adottságai nem kioltják, hanem erősítik egymást.

Ha most a két sémát összekapcsoljuk, az emberré válás három fokozatát a két alaptípussal, akkor azt látjuk, hogy az első fokozatot ugyanúgy éli meg mindkét típus. A hívő azonban nehezen lép be a második fokozatba, viszont hamar túljut rajta és könnyen lép át a harmadik fokra. A racionális gyorsan átlép a második fokra, de nagyon ritkán jut el a harmadikba. Igazi eleme a második fok, már a kétségbeeséshez is nehezen jut el. Az első fokozatban a két típus gyerekes küzdelmeket vív, míg a második fokozatban életre halálra harcolnak egymás ellen. A harmadik fokozatban nincs harc csak szeretet. Ez ad reményt az emberiség soha nem látott beteljesüléséhez.


Összegzés

"Vallásos életemben tehát a kereszténység ugyan nem kizárólagos, mégis uralkodó szerepet játszik, inkább misztikus kereszténység ez, mint egyházi, mely nem konfliktusok, de háború nélkül él egy inkább indiai-ázsiai színezetű vallásosság mellett, melynek egyetlen dogmája az egység gondolata." (Hitem.)

A figyelmes szemlélő számára nyilvánvaló, hogy Hesse a protestáns kereszténységre alapozza személyes hitét. Erre építi saját meglátásaiból fakadó nézeteit. Az a kijelentése, hogy nem elégszik meg készen kapott vallásokkal, szintén protestáns gondolkodásából fakad. Vallása első megfogalmazásáról a Sziddhártáról a Hitem című esszéjében azt állítja, hogy abban nem a felismerést, hanem a szeretetet helyezi legfelülre, ami "értelmezhető akár a kereszténységhez történő visszahajlásként, őszinte protestáns vonásként." 1958-ban a Sziddhárta perzsa kiadásához írt előszavában még egyértelműbben fogalmaz: e mű valójában "megszabadulás az indiai gondolkodástól, és egy olyan keresztény származású férfi hitvallása, aki korán hátat fordított az egyháznak, és azon fáradozott, hogy megértse a többi vallást is különösen az indiai és a kínai hitformákat." Műveiben az ázsiai terminus tehát csupán tetszetős keret, gondolatainak költői csomagolása, és nem központi mondanivalója. Hessét az újkori individuális gondolkodás választja el az ázsiai szemlélettől, és egyúttal minden tételes vallástól.

Hessét a hippi mozgalom szellemi elődjének tartotta, de ez az író teljes meg nem értését jelzi. Az, hogy a New Age áramlat magáénak vallja, ha nem is teljesen alaptalan, de félreértés eredménye, hiszen Hesse hite különbözik az ő világnézetüktől, főként keresztény gondolkodása folytán. Amit ők központi gondolatának tartanak, az csupán külső kerete a hessei világlátásnak.

Kereszténysége protestáns gondolkodású, de mindig látta annak hiányosságait és később elfogadta a katolikus reformációkritikát is. "Semmiképen sem maradt titok előttem, mennyire szenvedtek és gyötörték magukat az emberek, köztük apám és nagyapám amiatt, hogy nem volt a katolikusokéhoz hasonló, határozott hitvallásuk és dogmájuk, sem valódi, hiteles rituáléjuk, valódi és tényleges egyházuk. (...) Tisztelettel és irigységgel tekintettem a Római Katolikus Egyházra, és protestáns vágyakozásom a szilárd forma, a tradíció és a szellem láthatóvá válása után máig segít a Nyugat e legnagyobb kulturális alkotása iránt érzett tiszteletem megőrzésében." (Hitem.) Aquinói Szent Tamás (aki egyesítette magában a két hessei alaptípust) Summa contra Gentiles című nagy összefoglaló művét tanulmányozva a katolikus tanítás több elemét beépítette saját gondolatrendszerébe. Ez Az Üveggyöngyjáték című művében egyértelműen mutatkozik. Hesse nézeteihez sokkal közelebb áll a katolikus misztérium szemlélet, az Istenből való részesülés, illetve a boldogító színelátás, vagyis az Istennel való egyesülés, mint a moralizáló protestantizmus, egy evilági kereszténység. Látásmódja a katolicitás, vagyis a tágas egyetemesség, és nem a beszűkült, széttöredezett, másokat lenéző, önző nacionalista szemlélet.

Hesse világnézete minden írásában megjelenik és annak fejlődése is nyomon követhető bennük, de hitének első nagylélegzetű megfogalmazása a Sziddhártában (1922) történik meg. Világlátásának végleges, kiérlelt foglalata azonban az 1932-1942 között írt: Az Üveggyöngyjáték című főművében (1943) olvasható. Fontos adalék ehhez ennek közvetlen előzménye: A napkeleti utazás (1932), valamint két esszéje: Hitem (1931), és az Egy kis teológia (1932).

Hermann Hesse a nagy író és gondolkodó személyes hite, világnézete kialakulásában érvényesült az önálló gondolkodás képessége, a kész elméletek automatikus elfogadásának elutasítása, a megismerés vágya, az önállóságra való törekvés, és az igazság őszinte keresése.



Felhasznált irodalom

Hermann Hesse: Egy kis teológia. (Pillantás a káoszba, tanulmánykötet.) Cartaphilus, 2005.

Hermann Hesse: Hitem. (Pillantás a káoszba, tanulmánykötet.) Cartaphilus, 2005.

Lev Tolsztoj művei 2. Magyar Helikon, 1965.


Megjegyzés

Befejezve: 2009. június 29-én.


A témához kapcsolódó írás a blogban

Magister Ludi



Link


Hermann Hesse

The Nobel Prize in Literature 1946





2010. március 19.

Google+